Blogolj!

Megerőszakolnák a demokráciát a tüntikézők


Ismét az utcára vonultak a választási eredménnyel elégedetlen emberek Budapesten. A beszédeket végighallgatva egy meglehetősen rémisztő kép bontakozik ki előttem. Az utcára kivonulók és a szónokok egy emberként szeretnék azt, hogy az ellenzék olvadjon össze és közösen induljanak 2022-ben. Mindez szerintem a demokrácia és a szabadság teljes megcsúfolása.

Értem én, hogy a legfontosabb, hogy gyűlöljük Orbánt, de nem tudom, hogy mitől lenne jobb hely Magyarország, ha Gyurcsány Ferenc, Fekete-Győr András, Karácsony Gergely, Juhász Péter és Vona Gábor egy pártban lenne, és közösen próbálkoznának valami kormányzásfélét előadni. A mögöttünk hagyott választás is bebizonyította, hogy a szavazókat egyszerűen nem lehet összeadni. Sok körzetben természetesen volt átszavazás, de nem volt tömeges. Nem lehet megerőszakolni egyik-napról a másikra az emberek gondolkodását.

Egységes ellenzéket követelnek a tüntetők, erről csak a pártokat nem kérdezték meg

Persze négy év nagy idő, addig bőven van idő kialakítani a kereteit egy ilyen együttműködésnek, de történelmi tapasztalat, hogy a tűz és víz találkozásából semmi jó nem születik. Franciaországban 1936-ban próbálkoztak egy olyan felállással, amikor mindegyik politikai erő egyesült a fasiszták ellen. 1940-ben ennek egy súlyos háborús vereség lett a vége, és ezzel gyakorlatilag véget ért a francia nagyhatalom kora. Svédországban pont napjainkban egyesültek a pártok a bevándorlásellenes alakulat ellen. Az eredmény: most szeptemberben a legnagyobb esélye a győzelemre ennek a pártnak van.

Értem, hogy egy egységes ellenzéket kell létrehozni, de ezt nem lehet felülről rákényszeríteni a választókra. Utoljára a Hazafias Népfrontot erőltették a társadalomra, abból sem lett semmi jó. Ahogyan a jobboldalon nagy harcok árán, de teljesen demokratikus módon létrejött egy egységes párt 1994 és 2010 között, úgy ezt a harcot meg kell vívnia az érintetteknek a baloldalon. Ehhez koncepció, világos jövőkép és hiteles emberek kellenek. Amíg ez nincsen, addig csupán az utcáról irányított megerőszakolási kísérletet láthatunk. A végeredményben pedig semmi köszönet nem lesz.

https://honatya.blogstar.hu/./pages/honatya/contents/blog/51604/pics/lead_800x600.jpg
Gyurcsány Ferenc,választás 2018,Vona Gábor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?