Blogolj!

Magyarország és Orbán Viktor történelmet írt


Kettős értelemben is óriási győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a vasárnapi parlamenti választáson. Az 1990 utáni magyar demokrácia történetében nem volt példa arra, hogy egy kormánypárt zsinórban három választást megnyerjen. Erre eddig egyedül az MSZP-nek lett volna esélye, de a 2006 utáni politikájuk miatt elvesztették korábbi szavazóbázisuk jelentős részét, így pedig 2010-ben már semmi esélyük nem volt arra, hogy ismételjenek.

Nagy győzelmet aratott Orbán Viktor

A visegrádi négyek tagországai közül is történelmet írt a Fidesz és Orbán Viktor, mivel egyik országban sem volt példa arra, hogy egy kormánypárt háromszor nyerjen. Lengyelországban a Polgári Platform (PO) állt ehhez nagyon közel 2015-ben, de a kedvező gazdasági helyzet ellenére a párt nem tudott úrrá lenni azon az állampolgári érzésen, hogy nyolc év után ráuntak az ottani polgárok a PO kormányázásra.

Még a magyar átlagos életszínvonalhoz képest lényegesen előrébb tartó Csehországban sem volt képes egyetlen kormánypárt zsinórban háromszor nyerni. Szlovákiában pedig szintén nem tudott még egyetlen vezető kormánypárt sem háromszor zsinórban újrázni, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Robert Fico vezette Smer 2006-ban, 2010-ben, 2012-ben és 2016-ban is a legtöbb szavazatot szerezte, de 2010 után két évre ellenzékbe szorult.

Szűkebb régiónkban egyedül a nyugat-balkáni országokban volt példa három egymást követő győzelemre, de ott Szlovénia és Horvátország esetében egy új állam létrejöttét köszönhették a polgárok az aktuális kormánypártoknak. Ráadásul Horvátországban egy sikeres háborút is megvívtak Franjo Tudman vezetésével az akkori kormánypártok.

Mindezek a tények és eredmények világosan mutatják, hogy mekkora is a Fidesz győzelmének az értéke a térségbeli politikai szintéren. És van még egy harmadik eleme is a vasárnapi választási eredménynek. 1990-ben április 8-án nyerte meg az első szabad választást Antall József és az általa vezetett jobbközép MDF. Akkor még azt sejtettük, hogy azzal az eredménnyel végleg sikerül lezárni a Kádár-rendszert. Sajnos akkor csalódnunk kellett. Most április 8-án végérvényesen kiderült, hogy a rendszerváltás korszaka lezárult Magyarországon, és a Kádár-kort talán végleg a történelemkönyvekbe száműzhetjük.

https://honatya.blogstar.hu/./pages/honatya/contents/blog/50952/pics/lead_800x600.jpg
Orbán Viktor,választás 2018
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?