Blogolj!

Itt a munkásmozgalmi államcsőd koalíciója

Az Azonnali információi szerint két radikális baloldali kispárt is készen áll arra, hogy támogassa Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Az egyik a Kalmár Szilárdhoz köthető Balpárt, a másik Vajnai Attila most Európai Baloldal néven futó Munkáspárt 2006-a.

Nagyon szép koalíció kezd formálódni a teljesen alkalmatlan zuglói polgármester mögött. Nem gondoltam volna soha, hogy a magát liberálisnak nevező Fodor Gábor valaha egy gyékényen fog árulni azokkal, akik ellen az 1980-as években elkezdett politizálni. Az is meglehetősen érdekes, hogyan kerülhet egy táborba a kommunizmus bűneit tagadó párt olyanokkal, akik ilyen kijelentéseket soha sem tettek. 

Kommunistákkal bútorozna össze Karácsony Gergely

Ez a formálódó koalíció olyan pénzügyi ígéreteket tett már eddig is az embereknek, ami miatt a magyar gazdaság gyakorlatilag egy év alatt összeomlana, ismét nemzetközi hitelekre lenne szükségünk, a rezsiárak az egekbe szöknének, és ismét dobra lehetne verni a nagy nehezen visszaszerzett stratégiai vállalatokat. 

Hívhatjuk ezt a koalíciót az államcsőd koalíciójának is, mindezt fűszerezve azzal, hogy minden bizonnyal, aki a kommunizmus bűneiről merne beszélni az uralmuk alatt, azt nagy valószínűséggel komoly retorziók érnék. És mégis mire alapozom ezt? Vajnai Attila programjában szerepel, hogy a volt munkásmozgalmi hősöknek vissza kell kapnia az őt megillető helyet, a köztereket róluk kell elnevezni. Innen pedig már csak egy lépés, hogy aki mindezt tagadja, az megy a sittre. 

https://honatya.blogstar.hu/./pages/honatya/contents/blog/47408/pics/lead_800x600.jpg
Karácsony Gergely,MSZP
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?