Blogolj!

A 3-as metró nagy bajba sodorhatja a Fideszt

Pénteken megint elromlott a felújított metrókocsi a hármas vonalán a Nyugati-pályaudvarnál. Az ajtók nem nyíltak ki, majd egy utas elfordította a vésznyitót, de ekkor se nyílt, végül két férfi kifeszítette az ajtókat, és csak így lehetett elhagyni a szerelvényt. Több utas teljesen érthető módon pánikba esett. A biztonsági vezérlő viszont elvileg nem engedné, hogy kifeszítsék az ajtót – írta meg az összes jelentős hírportál Magyarországon.

Nem ez az első eset, hogy a felújított hármas metró szerelvényei bemondják az unalmast. Volt, amikor a nem jó oldalon lévő ajtók nyíltak ki, de volt példa arra is, hogy kimentek a forgalomba a szerelvények, majd vissza kellett hívni őket. Az egész ügy azt mutatja, hogy a főváros vezetése teljesen inkompetens, és úgy sikerült felújítani a szerelvényeket, hogy azok alkalmatlanok az üzemszerű használatra. A főváros a mostani helyzetben egyet tehet: visszahívja a szerelvényeket, és teljes felülvizsgálatot tart.

Vajon, miért nem sikerült eddig normálisan felújítania  3-as metrót?

Isten mentsen attól, hogy a későbbiekben akár egy embernek is baja essen a hibás szerelvények miatt, de az egész hajcihőnek egy vesztese már mindenképpen van: ez pedig a kormánypártok. A napnál is világosabban bebizonyosodott, hogy a Fidesz-KDNP nem tudja ezt az ügyet megoldani, és Tarlós István főpolgármester is csak asszisztált az egészhez. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha a kormány mélyen a zsebébe nyúlt volna, és mostanra teljesen felújítja a 3-as metróvonalat. Ehelyett egy évek óta húzódó szappanoperát láthat a nagyközönség, ami mindnyájunk bőrére megy.

Az egész 3-as metró ügye minden választó, kiváltképpen a budapestiek számára közérthető dolog. Itt nincsenek elvont elvek, és bonyolult ügyek. A kormány nem adott pénzt erre az egészre, és ezért életveszélyes az egész – mondja teljes joggal az egyszerű pesti polgár. Nagyon rosszul teszi a fővárosi vezetés, ha ezért az ellenzéket hibáztatja, mivel hét éve lett volna arra, hogy az egész problémára megoldást találjon. Ebben az esetben még a jelentős hitelfelvételt sem tartottam volna rossz ötletnek, mivel így ezeket a köröket elkerülte volna a városháza.

A napnál is világosabb, ha gyorsan nem talál valamilyen megoldást erre a helyzetre a kormány, akkor 2018 tavaszán, majd a 2019-es önkormányzati választáson olyan súlyos vereséget fog szenvedni, amihez képest a 2002-es, vagy a 2006-os bukta kismiska volt. Nagy kár lenne, ha a kormányzás eddigi eredményei azért válnának semmivé, mert a metrófelújításon valaki, vagy valakik pár tízmilliárd forintot szeretett volna megspórolni. Ezzel párhuzamosa pedig van pénz egy több mint 100 milliárd stadion felépítésére. Jó lenne, ha a kormánypártok honatyák közül többen az orruknál is messzebb látnának, mivel a megszerzett bizalmat sokkal könnyebb elherdálni, mint visszaszerezni.

http://honatya.blogstar.hu/./pages/honatya/contents/blog/39579/pics/lead_800x600.jpg
3-as metró,Budapest,Fidesz-KDNP,Tarlós István
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?