Blogolj!

Botka Gyurcsányt és a liberálisokat is kiszorítaná

A választói hangulat fokozásával és az indulatok felkorbácsolásával szabadulna meg a kisebb balliberális erőktől Botka László. Az MSZP szegedi polgármesterének stratégiája arra irányul, hogy a meglehetősen populista és demagóg megszólalások (Fizessenek a gazdagok, ingyen gyógyszer a 65 év felettieknek) révén minél magasabbra tornássza fel a választási részvételt. Így el tudná érni, hogy a stabil, de kicsi bázissal rendelkező pártok ne kerüljenek be a 2018-as választáson a parlamentbe. De miért is jó ez az MSZP-nek? 

Botka László stratégiája, hogy az MSZP maradjon csak talpon a baloldalon 2018 után

2010 után lett oda a dominancia

A pártban az egyik stratégia irányzat azt szeretné elérni, ha visszaállna az 1994 és 2010 közötti helyzet a baloldalon. Akkor a szocialista párt volt a domináns szereplő, és egyetlen választáson sem süllyedt a támogatottsága 30 százalék alá. Még az őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni önkormányzati választáson is sikerült megőrizniük a középponti szerepüket a baloldalon és senki sem tudta megingatni a pozíciójukat. A változások 2010 után gyorsultak föl.

Az MSZP-n baloldalon belüli stabil pozícióját először Gyurcsány Ferenc 2011-es kiválása rendítette meg, majd pedig a Bajnai Gordon körül létrejött Együtt 2014 mozgalom. A szocialistáknak Mesterházy Attila vezetésével még sikerült elérniük a 2014-es választásra, hogy a legtöbb jelöltet ők adják a baloldali összefogásnak, ráadásul az eredmények úgy alakultak, hogy az MSZP-n kívül nem tudott más párt frakciót alakítani.

A szocialisták dominanciája végelegesen a 2014-es európai parlamenti választáson tört meg. Akkor a Demokratikus Koalíció országosan majdnem megelőzte őket, míg Budapesten az MSZP csak a negyedik helyen futott be. Bár az önkormányzati választáson sikerült a szocialistáknak a legerősebb baloldali párt pozíciójába befutniuk, de olyan domináns szerepet nem tudtak kiharcolni maguknak, mint ami a korábbi évtizedekben jellemző volt.

További részletek az Origo oldalán.

http://honatya.blogstar.hu/./pages/honatya/contents/blog/37125/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?